Ez lett a 2016-os „országos” reiki találkozóból.

Ez lett a 2016-os „országos” reiki találkozóból.

Országos Reiki találkozót hirdetett a MATURE Reikis egyesület 2016-ban amire végül megjelentek ők s talán pár érdeklődő. Erről 3 videót megtalálhattok mai napig a neten, kedves reikisek. Érdemes megnézni, mert sok minden kiderülhet belőle.

Például megismerhetitek az elméleti reikit, s látható lehet hogy van ahol megrekedt az idő, még mindig a kilencvenes évek elejei ismeretekkel dolgoznak. S erre a konzervált reikire – ami nem tradíció, mert a tradíció nem konzerv – már csak  kb 20 ember volt kíváncsi s ebből a nagy többség a MATURE tagjai voltak de még lehet az is mindenki onnan volt.

A reikis világ közben elment mellettük nagyon messzire….

Egyetlen példa: Indonézia egy kicsiny szigetén jártam 2018 szeptemberében, egy ottani reiki mesterrel találkoztam. Megkérdeztem tőle, hallott-e arról, Usui mesternek emlékkövet állítottak fel szülőhelyénél 3 nappal korábban s sok reikis ott volt az egész világból, akiket meghívtak? Igen, természetesen – felelte s már mondta a hely nevét is. Hogyhogy a MATURE mindent másoknál sokkal jobban tudó nagy mesterei nem is hallottak róla? S hogyhogy nem voltak meghívva? Vajon miért, ha tényleg ahogy állitják, ők a Tradíció igazi képviselői, ők járnak a helyes úton?

Ne tudnának róluk Japánban? De hiszen 2008-ban ők is velünk jöhettek, Kálazi Ági is, Kövesi Péter is. Majd a MATURE egyik mestere évekkel később szintén megpróbálta ugyanazt elérni, ugyanazzal a személlyel vette fel a kapcsolatot akit mi is megkerestünk – de ő nem ért célba. Japánba eljutott, de japán reikisekhez – nem.  Pontosan úgy, ahogy Japánban 2010-ben elmondták nekem, hogyan működnek Japánban a dolgok s mit tesznek ha a Tradíció közelébe lyanom szeretnének kerülni, akiket nem találnak rá alkalmasnak.

A MATURE másik „mestere” irt rólunk lejárató szándékkal levelet Japánba is évekkel ezelőtt, miután Magyarországon már bíróság tiltotta el a rágalmazó tevékenységétől. Szóval bemutatkoztak Japánban. Kövesi Péter és Kálazi Ági személyesen is 2008-ban – csak rajtuk múlt, a reikihez hozzáállásukon hogy meddig juthatnak. És járt Japánban a MATURE másik mestere is személyesen mint említettem, ám hiába. Szabó Gábor pedig magát mutatta be roppant leleménnyel Japánba írt minket lejáratni próbáló levelével.

Japánban ez a – magyarországon sajnos a reikis körök egy részében is elfogadott – lekönyöklő, hátba támadó, mószer aranka stílus nem tartozik a Reiki eszköztárába. Reméljük hamarosan Magyarországon is kihal a Reikiből ez a hozzállás, sok sok éve már csak a MATURE „mestereitől” indulnak ilyenek el.

Lehetnek ezek a valódi okok? Hogy hiába kértük éveken át, ne állítsanak valótlanságokat az Usui Reiki Ryoho Gakkai szervezetről, mestereiről vagy arról a magyar szervezetről mely sikerrel vette fel velük a kapcsolatot?

A MATURE reikis szervezetben mai napig azt mantrázzák, a videón is elhangzik hogy hát a Gakkai nem fogad senkit, elzárkózóak – hiába van Doi szenszeiel interjú már több mint 10 évvel ezelőttről angolul az interneten is arról, hogy ez csak pletyka nyugaton. Mivel őket nem fogadták, akkor szerintük senkit se. Világképükbe nem fér bele, hogy nekik nemet mondjanak s másoknak viszont igent. Hát ha ekkora Nagy Mestereket mint ők nem fogadnak, akkor kit is fogadnának Japánban?

Nos a tisztességesen dolgozó gyakorló reikiseket a világ sok országából. Például azokat akik 10 éven át komoly áldozatokat hoztak, anyagiakat is, s odatették magukat nap mint nap, napi 10-16 órában akár. Valahogy Japánban nem azok érnek célba, akik a cél előtt akarnak beugrani s lekönyökölni azt, aki a kezdettől futott, szolgált. Romániából is azok értek célt, akik 2009 óta szorgosan dolgoztak egy minőségi ugrásért a Romániai Reikis életben. S sikerrel tették ők is. Ahogy sok más országban is akadt legalább egy-egy ilyen csoport vagy legalább egy mester, de több országban nem is csak egy ilyen szervezet van,

Szórakoztató volt most, 2018 szeptember végén megnéznem e videókat – hallani amiket mondanak a MATURE mesterei – számomra ugyanis olyan volt mintha egy reiki paródiát néztem volna.

Úgy tűnik  abban a zárt, konzervált reikis világban megállt az idő, oda a hitükkel ellentétes tények nem juthatnak be, ott ők a forgatókönyvírók, a rendezők s a főszereplők. S abban élnek, egy burokban, amibe nem engedik be a nem az ő véleményüket alátámasztó tényeket. Csoda hogy minden nagy hírverés ellenére már alig kiváncsiak a reikisek az ő gondolataikra, nézeteikre a reikiről? Ugyanaz úgyis kb  20 éve.

Nem olyan rég még veszélyes volt szerintem is a tradícióra a működésük, próbálkozásaik a reikisek uralására, vezetésére. És arra a tradíció helyét magyarországon átvegye egy elméleti nézetrendszer, mankók legyenek tradíció helyett, a megéléseket valami elméletekkel pótolják.

És felelősségvállalás helyett maradjon a kéz kezet mos politikus reiki – tradíciónak nevezve.

De a többi magyar reikis szervezetnél, tanátadási vonalak nagyobb részénél végbementek a változások: Sok gyakorlás van, betegek kezelése és sikerrel – s nem véletlen már nem voltak rájuk kíváncsiak a magyar reiki tanítók, szervezetek, gyakorlók. Lejárt az elméleti reiki ideje Magyarországon is. Jól dolgoztunk együtt, több mint 40 magyar reiki tanító azért, a reiki magyarországon is minőségben elkezdje a felzárkózást a Japánban gyakorolt reikihez.

Még valami: Nem csak őket nem fogadták Japánban az eredeti szervezettől.  Sok ezer más reikist se. De a sokezer másik reikis nem kezdett mind ezért a Gakkairól valótlanságokat terjeszteni, lekicsinylően nyilatkozni a japán mestereikről.  Legalábbis nagyon kevesen. Nem szép dolog ez, nem fér bele semmilyen valódi szellemi út gyakorlásába hogy a tradíciót őrzőkről állítsanak valótlanságokat.

2018. szeptemberben felavattuk Usui mester emlékművét: közösen japán Reikisek, Usui mester családtagjai és meghívott nyugati reikisek, mesterek s szervezetek.  Ezzel a Reiki nemzetközi világában új időszámítás kezdődött. Akik eddig abból profitáltak hogy az eredeti szervezetről s tanítóikról valótlanságokat terjesztettek, sikerrel évtizedeken át akár – most hitelüket vesztik, megszégyenülnek. Akik csendben szorgalmasan tiszta szívvel dolgoztak s célt értek – mostantól reikis körökben tiszteletet s elismerést kapnak.

 

2018 október 7.

Comments are closed.