A Reiki „eredeti” szimbólumai

A Reiki „eredeti” szimbólumai

Na kérem, újabb információk kerülhetnek nyilvánosságra. Ami a Reikiben az egyik leggyakrabban szóba kerülő kérdés, az a Reiki szimbólumainak, főleg azok eredetének, eredetiségének kérdése…

Nos, mivel már lehet róla beszélni, akkor először is nézzük, hány szimbólum volt Usui Mester idejében a Reikiben?

A helyes válasz: Kezdetben természetesen egy sem. Azaz az „eredeti” reiki szimbólumok száma 0. Zéro. Ennyit arról, hogy Usui Mester a megvilágosodásakor kapta meg vagy látta a Reiki ma ismert szimbólumait… Vagy hogy szutrákban találta őket… stb.

Először egy szimbólum került a rendszerbe – mert volt akinek nem ment az egyik gyakorlatnál az érzékelés. Ez a távgyógyitás tanulásakor történt – voltak akik úgy gondolták, ha valaki messze van, nem érheti el az energia – hiába mondta Usui Mester hogy bárkinek lehet küldeni. Igy végül neki adott egy szimbólumot amit japán kanjikból készitett el, hogy azzal gyakoroljon – s amint sikerül, utána hagyja el a szimbólum használatát. Ez volt a feltétele amivel átadta a gyakorlónak. De a tanitásba belekerült, hogyha másnak is lenne ilyen nehézsége, akkor ő is majd használja egy ideig. Az egyik Gakkai tanitó nevetve mondta egy tanitványának, hogy hát van itt egy szimbólum, tanitjuk de soha nem használtam, nem volt rá szükség. A tanitvány megkérdezte a többi Gakkai tanitót is erről s kiderült, ők se használták soha. De nyugaton használják rengetegen.

A Dento, azaz a Tradicionális Reiki tanitói, gyakorlói nem használják tehát. Mert csupán egy mankó s csak azok számára, akiknek nem menne a távgyógyitás – s nekik is csak egy ideig. A távgyógyitás másképp van a Dento Reikiben.

Később, néhány embernek mással támadt problémája, ezen kevés ember számára megjelent a ma mentálisnak ismert szimbólum alkalmazása a saját magukon történő munkához – szintén csak ideiglenes jelleggel. Majd még egy Usida úr elnöksége alatt, azon kevesek számára akik nem érzékeltek. De ez is csak ideiglenes használatra szolgált s csak náluk. Igy a néha alkalmazott szimbólumok száma háromra növekedett hát.

Az Usui Shiki Ryohoban ismert 4. szimbólum pedig csak nyugaton ismert – talán Hajasi mester tette az általa létrehozott irányzatba, talán Takata mester, esetleg Takata mester által mesterré avatottak közül valaki – nem tudni erről biztosat.

Ma már mindenféle szimbólumokkal terhelik a Reikit vagy annak tartott módszereket mindenféle reiki stilusokban… Vannak akik akár több száz szimbólumot gyártottak le, meg állitották eredetileg sokkal több volt, meg küldik az angyalok meg az égi szittyák stb… s mégse képesek olyan eredményekre betegeknél, mint azok a gyakorlók akik semmilyen szimbólumot nem használnak s nem használtak soha.

A mi szellemi iskolánk, az Usui Spirituallernejo által használt szimbólumok számát is megirom itt: A mi gyógyitóink 0 szimbólumot használnak vagy tanulnak! SEMENNYIT! Nincs rá szükségük.

Igy gyógyitanak sikeresen 2008 óta gyógyitóink, kezdetben Magyarországon majd ma már a világ több földrészén s remélem megérem hogy minden földrészen, sok országban.

Az Usui Shiki Ryoho iskola Reiki II képzése gyakorlatilag a szimbólumukról szólt. Memorizálni is kellett a szimbólumokat, útmutatásokat kaptunk melyiket mire használjuk. S azt mondták, ez igy volt mindig a Reikiben. Tehát a nyugati Reiki II szint – amelynek semmi köze a japán tradicionális reiki Okuden képzéséhez – erről szólt szinte teljesen.

Milyen hatással volt ez? Nos, a nyugati reiki a szimbólumokkal felemelte az energiaszintet – érezhető volt – aztán persze le is csökkent, olyan mint amikor serkentőt kap az ember, egy ideig van hatása – azután az ember visszaesik oda, ahol volt, ami helyes is. Kivéve, ha elkezdi a szimbólumokat használni rendszeresen betegkezelésekkor. Ekkor erősebben jön belőle a Reiki amig használja, s mégsem képesek olyan érzékelésekre, mint a japánban gyakorlók, akik nem használnak mai napig se szimbólumokat.

Tapasztalatom szerint a szimbólumok hátrányt is jelentenek, hisz a Reiki eredetileg szellemi út volt, a másokon segités által gyakorolt szellemi út – de közben magunkon is szükséges dolgozni, fejlődnünk kell vagy kellene. Aki rászokik a szimbólumokra, megrekedhet utján – talán ezért nem igazán találni nyugaton spirituális reiki mestereket, akik bejárták volna az utat s annak ismeretében tanitanának, foglalkoznának a gyakorlókkal.

Akik már jártak például velem Japánban s együtt gyakorolhattak a japán reikisekkel, mesterekkel, azok már érezték azt is, mennyire más mikor valaki a gyakorlás során fejlődik, úgy erősödik benne a Reiki… s ha valaki igazán gyakorol, nem is kell hozzá sok idő mire gyógyitó szintet ér el. A japán reikivel ez ma is kb annyi idő, mint Usui mester idején volt, hisz a praxis azonos s hogy ki tanithatja, az is kötött. El kell érni egy szintet hozzá s be kell járni az út egyéni részét is a tanitóság lehetőségéig.

Probléma a szimbólumok használata a Reikiben?

Használtam őket 2007 -ig s akkori ismereteim szerint nélkülözhetetlenek voltak, azt mondták. Japánban megismerhettem a szimbólumok nélküli, de nagyon nagyon erős Reikit is. Én az utóbbi hive vagyok, a Közösségünkben végzett munka igy folyik, s igy hozott gyümölcsöt. De a szimbólumok nem jelentenek magukban problémát ha eredetiek, ha azok a szimbólumok amiket Japánban is használnak reiki iskolákban. De amint nincs rá szükséged, hagyd el használatukat, azt javaslom.

Tehát ha a Reikit szellemi útként járnád, hagyd el a szimbólumok használatát. Meditálj az Usui meditációval reggel s este, akármilyen fáradt vagy kimerült is vagy. Sokkal többet segit. Egy idő után észreveszed majd, a Reiki növekszik benned s ha nem te akarod a Reikit irányitani hanem átadod magad neki feltétel nélkül s nincs tele a fejed az ezosnak tekintett elméletekkel, véleményekkel hanem csak az energiára hagyatkozol – meglesz az eredménye. Ha betegeket kezelsz s elhagyod a szimbólumokat, egy idő után sok minden történhet. Nálunk minden gyógyitónknak kialakul a saját kezelési gyakorlata, ami nála a legsikeresebb. S természetesen megjelennek az érzékelések, s mikor erre ráhagyatkozol, akkor nagyon csodás kezelések részese lehetsz.


Ehhez kivánok mindenkinek jó gyakorlást.

Comments are closed.