Az Usui módszert hivatásosan élők, gyakorlók esetében teljesen természetes hogy pénzt kapnak ellenértékként idejükért. Minél jobb gyógyitók, annál többet.

Persze ez kultúránként változó. Egy magyar gazdagnak nagy a szája mig meg nem gyógyul: „Ha meggyógyulok a rákból, meglátjátok hálámat”, „nem tudtok olyat kérni amit ne tennék meg”! „Annyira foglak titeket támogatni hogy elképzelni nem tudjátok milyen kezelőhelyetek lesz” stb…. Amikor már meggyógyult, teljesen másképp van vele. Amnéziás lesz … 🙂 De csak felénk 🙂

Ázsiában például a jómódú beteg szintén ugyanannyit fizet ha eljár kezelésre, mint a szegény, a kezelés ellenértékét, de: Amint meggyógyul, a vagyona arányában ad külön támogatást a gyógyitónak, elégedettségét fejezve ki. Ez ott természetes. Ott fellép a hála s megélik, kifejezik. Egy magyar gazdag ezt azonnal elfojtja, csak semmi hála, mi fösvény magyarok maradunk. Adományt se ad, irtózik tőle. Csak úgy adna ha trükközhetne vele, tehát papiron jóval többet adna mint valójában. Természetesen ilyen magyaros hungarikumokba mi sosem megyünk bele.

Az Usui módszer gyógyítója éveken át, sőt egy életen át képezi magát. Iskolánkban először az avatás után magát kezeli, testét késziti fel arra, egyre több s finomabb rezgésű energiát tudjon befogadni s kibocsátani. Ilyen gyakorlatokat végez. Mig mások az élvezeteknek hódolnak, ők megtartóztatják magukat alkoholtól, kábitó, bóditó hatású szerektől. Odafigyelnek arra mit egyenek, mit igyanak. Mig mások buliznak, ők szabadidejükben munka mellett gyakorlásokra, gyógyitó napokra járnak.

Majd környezetükben segitenek egyre többet. Azután ismét magukon dolgoznak, végül eljön az ideje hogy hosszú hónapok vagy évek gyakorlása után megtanulják érzékelni a beteg testéből a betegség helyeiről sugárzó energiákat. S a fejlődésnek itt sincs vége… Egyre tudatosabbá válik s minél többet segit másokon, annál inkább jön helyre saját élete is.

Hamarosan kezelhet betegeket önállóan, majd egyre súlyosabb esetekkel találkozik s az önátadásának megfelelő mértékben fejlődik érzékelése, kapcsolata a magasabb világokkal.

Egy gyógyitónak nem kell magán úgy dolgozni mint sok reiki iskolában elterjedt: hogy a személyiséggel, az énnel, az egoval foglalkoznak, azt csinositják, jobban eladhatóvá teszik… Nem kell oldania problémákat, mert róla ezek minden különösebb erőfeszités nélkül lekerülnek – hacsak nem ragaszkodik vélt vagy valós sérelmeihez. Ha bizonyitani akar bárkinek, nem jó úton jár. Egy szellemi gyógyitó nálunk nem elismerésért dolgozik, csak teszi a dolgát mert ezt szereti tenni a világon a legjobban.

Akik egy könnyebb élet reményében állnak be szellemi gyógyitónak, csalódni fognak. Problémáik maradnak, ujra és ujra ugyanabba a falba ütköznek. Az égeieket nem lehet átverni – mindent tudnak a gyógyitóról. Nem lehet őket becsapni, átverni.

Tehát egy hivatásos szellemi gyógyitónál természetes hogy munkáját, idejét megbecsülik a hozzá fordulók. Hisz neki is fel kell nevelnie gyerekeit, eltartani családját, magát.

Más a helyzet azokkal, akik nem vállalják a felelősséget a betegért, hanem közösen kezelnek vagy csak alkalmanként, ők jól teszik hogy csak terembérre kérnek pénzt.

De egy profi gyógyitó esetében teljesen természetes hogy ideje értékes, azt meg kell fizetni. A mi gyógyitóink a világon a legjobbak között vannak, igy számomra szomorú látni, milyen körülmények között kénytelenek élni, kezelni orbanisztánban.

Azt gondolom, 5-10 év alatt vagy elkezdik megbecsülni ott is gyógyitóinkat, vagy mind külföldre fog távozni vagy feladja ott a tevékenységét.

De még ott vannak, még kezelnek.

Kérlek

a 1799-es technikai számra és az Usui Spirituallernejo névre ajánld fel a SZJA 1%-od,

hogy a folyton mumusokkal, képzelt ellenségekkel csatázó kormányotok által évtizede a közösségünknek okozott kárt legalább kicsit enyhiteni tudjuk.

Köszönöm.