
Kikezdhetetlen logikával…
2008-ban tartottam több workshopot magyar reiki mestereknek. Később azt a fogadalmat tettem, a világban összesen 108 reiki mesternek mutatom meg a japán reikit, nem a praxisok, hanem a szellemiség miatt elsősorban. Persze a praxisokat is.
Sajnos nem emlékeztem már pontosan, hány magyar, román reiki mester végezte el ezeket a képzéseket. Kértem segitséget. Romániából pár óra alatt megjöttek a válaszok, magyarországról napok alatt. Sajnos egy résztvevőre rosszul emlékeztem, de a neve ismerős volt…. így olyan reiki tanítónak is írtak munkatársaim aki ugyan az Usui Shiki Ryoho azon vonalán van ahonnan sok mester eljött, de ő nem volt ott.
Nagyon érdekes dolog kerekedett ebből 🙂
Akik ismertek személyesen, segitőkészek voltak munkatársaimmal. Kiderült ezen illető neve azért volt csak ismerős, mert pár mailt váltottunk korábban az ő kezdeményezésére. Nagyon nem emlékszem arra sem. De ez a válasz érkezett tőle:
„A munkádat sajnos nem tudom segíteni. Az általam ismert Reiki Mesterek nem voltak Fodor Gyuri előadásán. Ezek közé tartozom én is. Kicsit össze kellett szednem az emlékeimet. … (ezt a mondatot itt kihagyom mert beazonosítható lenne a válaszoló s nem az az érdekes ki ő, hanem a jelenség) Akkor váltottunk a Gyurival pár levelet a Reiki Ryoho Gakkai vonalról. Fodor György később Vallási vonalat alapított. Ami a Tradicionális Reiki alapjaival ellenkezik. Ezért sokan elfordultak tőle. Az akkori megkeresésemkor én is nemet mondtam erre, azóta én nem tudok róla semmit. Üdv”
Az illető neve nem fontos, nem jelentős szereplője a magyar reikinek. A jelenség, ami magyarországon gyakori, az a fontos:
E pár mondatból máris kiderül pár dolog:
- Akik nem voltak a képzéseken nálam, bizony továbbra se tudják, mi a tradícionális reiki.
- Akiket a levéliró ismer, nem voltak nálam a képzésen.
- Szerinte vallási vonalat alapítottam.
- Szerinte ez ellenkezik a Tradicionális Reiki alapjaival.
- Szerinte sokan elfordultak tőlem.
- Ő is nemet mondott erre (a vallási vonalra).
Nézzük ezt a kikezdhetetlen logikát:
A: Nem ismer engem a levéliró.
B: Akiket ő ismer Reiki Mesterek, ők sem ismernek, nem voltak ott a képzéseimen.
C: Mégis ő tudja, elfordultak tőlem sokan – nyilván azok akik ott voltak. Azok szerint, akik nem voltak ott.
És hogy honnan tudja mindezt ilyen magabiztosan a tisztelt magyar reiki tanitó? Hát azoktól nyilván, akik nem ismernek engem, nem voltak velem kapcsolatban sem.
Hát BRAVO 🙂 A logikája kikezdhetetlen 🙂
Akkor kezdjük megint a szokásost, ami a magyar reikiben még mindig beleragadt… Mert megint az az ismerős orrfacsaró illat árad. Még mindig a bűzlő biliket kell kiönteni a magyar reikiben, akad még bőven, ennyi év után is sajnos. Mert vannak akik folyton telekakilják, okádják, akárhányszor buknak le, nem birják megállni, kakafüggők, muszáj nekik ezt tenni amíg élnek.
- Először is, semmilyen vonalat nem alapítottam. Ez is egy Fake News. Egy gyakorló közösséget hoztunk létre, amelyben benne lehettek olyanok is, akik az Usui Shiki Ryohot gyakorolták. Ez két évig működött, de miután ők nem nagyon vettek részt a feladatokban s a munka ránk maradt, az energia szépen úgy intézte hogy egymás után távoztak. A közösséget eleve aktív tagokkal alapítottuk meg, benne volt hogy itt tenni kell mindenkinek. Ez azóta sem változott, ez sikereink kulcsa. De ők tenni nem nagyon akartak. Áldozatokat hozni sem. Amihez kedvük volt vagy egyéni hasznuk belőle azzal foglalkoztak, a közös célok elérésével sajnos nem…. Azok maradtak, akik komolyan vették azt, itt mindenki odateszi magát, saját szintjének megfelelően. Egy mestertől elvárható, sokkal többet tegyen, mint egy viszonylag kezdő gyakorló, a közös, irásba foglalt célokért. Igy történt, hogy Reiki Mesterek valóban csak a vonalamról maradtak. Hivatalos vonnalam amúgy: Usui – Taketomi – Koyama – Doi s utána a közösségünk tanitói következnek. Azt hiszem, magyar reikisek között ez a tanátadási vonal egyedülálló. Kizárólag az Usui Reiki Ryoho Gakkai tagjai vannak a vonalon, hárman elnökei is voltak.
- Vallási vonal?: Ha Usui mester útmutatásai vallásnak tűnnek, akkor elfogadom. Valójában a Tradicionális Reiki iránt magyarországon egyedülállóan elkötelezett Közösség jött létre. Előre. Még nem tudtuk sikerül-e Japánnal a kapccsolatfelvétel, de úgy álltunk hozzá: BÁRMI az igazság a Reikit illetően, elfogadjuk. Bármi is a Reiki Tradiciója, amit csak Japánban ismernek s őriznek akkor még (2007) meg kivánjuk ismerni, úgy gyakoroljuk ahogy a japán mesterek mondják, elfogadjuk előre. Továbbá, szellemi út kizárólag csak hierarchikusan tud működni, a magyar jog szerint ilyen szervezetet csak egyházként, vallási közösségként lehetett s lehet bejegyeztetni. USA-ban, Japánban nem igy van, mert ott a jog elismeri a tradicionális szervezeteket is, sőt még csak állami bejegyzés sem kell hozzá hogy működhessenek.
- Ha ez tényleg ellenkezik a Tradicionális Reiki alapjaival, hogyhogy nem az ezt állitó magyar reiki mesterek voltak ott Usui mester emlékkövének felállitásánál, nem ők voltak rá meghívva 2018 őszén hogy Usui mester ma élő családtagjaival is találkozhassanak? Hogyhogy a mi közösségünk mesterei mutathatták be Japánban, hogyan dolgozik közösségünk, az eredeti szervezet gyakorlói, mesterei előtt is? Akkor hogyan kaphattam meg e tanításokat s tanitványaim is ugyanúgy Japánban? Hogyhogy az én bőröndömben járja velem a világot az eredeti szervezet minden irásos anyaga is? Szerintük azokat csak úgy osztogatják bárkinek? Japánban? Ha igen, hogyhogy nekik nincs meg? Kéz meg megint a biliben…
- Munkatársam megkérdezte írásban, a levéliró honnan veszi azt, ez ellenkezik a tradícióval? Nem véletlenül, hiszen nálunk a közösségben ismerik a Tradicionális Reiki útmutatásait. A kérdése az volt: Ki vagy milyen forrás állitja ezt? Válasz erre már nem érkezett… Mert amint tényeket kérünk a magyarországon a reikivel vagy velünk kapcsolatban újra s újra terjesztett fake news állitások forrásáról, meghal a tudományuk a fake news terjesztőknek. Lefagynak, lemerevednek. AZÉRT, MERT NINCS ILYEN Tradicionális állásfoglalás – soha nem is volt, nem is lesz.
- A helyzet az, hogy az Usui Shiki Ryohot gyakorló mesterek között vannak, akik igy gondolják. Tévesen. Sem Usui mester, sem utódai a szervezet élén, sem az általa alapitott szervezet soha semmi ilyet nem fogalmazott meg. Se Usui idején, se azóta – márpedig ők tudják megitélni, kik gyakorolnak tradicionális reikit!
- Az az igazság, magyarországon egy maroknyi reiki oktató mai napig nem tudja elfogadni hogy kiderült, a Hajasi/Takata vonalak nem tradicionálisak, hanem csupán oldalágak. S magukat továbbra is tradicionális reiki mesterként hirdetve, terjesztik az ilyen fake newsokat magyarországon. Ebben a csöppnyi országban erre sajnos van fogadókészség s igy tehetik mindaddig, mig vannak akik elhiszik.
- Viszont a fake newsokat azoknak tudják terjeszteni már magyarországon is csak, akik nem ismerik a munkánkat, minket – és szivesen elhisznek hamis híreket. Szóval jól dolgoztunk, a fake newsok már csak szűk körben tudnak terjedni, forrását pedig mi igen jól ismerjük. Magyarországon egy szűk csoportnak a fake news terjesztés már a fő tevékenysége…. nekik az a tradició… Amig van aki vevő rá, meghallgatja szivesen s el is hiszi. De lesz nagy pofára esés számukra, ha újabb anyagok kerülhetnek majd napvilágra.
- „Sokan elfordultak tőlem ezért”… Az igazság ez: 2007 decemberben alakitjuk meg a közösséget, 2008 tavaszán járunk először Japánban s ott Evelyn s én kapunk tradicionális képzést – akkor még csak kevés szóbeli útmutatót s 6 praxist. A többiek akik velünk voltak, Jikiden Reikit tanulhattak, az I-II szintjeit. S azóta se lett ott se oktató egyikük sem… Szóval mikor visszatértünk, s még évekig, az aljas indokból s állami nyereségványból (közönségesen lopás) történt jogfosztásunkig voltak rendszeresen találkozók reiki mesterekkel, szervezetekkel, éveken át, jártak a közösségünkbe is gyakorolni többen. Tehát nem hogy nem fordultak el tőlem a közösség alapitás után, hanem közös munka folyt más reikis szervezetekkel, vonalvezető tanitókkal, például azzal a tiszteletreméltó Reiki Mesterrel is, aki a levéliró tanitója is. Vagyis ez is Fake News. A valóság az, hogy 2014-ben hagytam el végleg orbanisztánná aszalódott volt hazámat s kerestem helyette újat, olyat amelyre büszke lehetek hogy ott élek s jól is érzem ott magam. 2010 után ugyanis Aljas Évek jöttek s azóta is tartanak orbanisztánban. Hogy a magyarok sokan hogyan reagálnak arra ha egy aljas rendszer épül feléjük s köréjük, megmondta már Márai is , Hamvas Béla is. Tapasztalataim alapján egyet is értek velük. Egy maroknyi reiki mester, akikkel tetteik miatt (fake news terjesztés a Gakkairól, mestereiről, tagjairól, közösségünkről s gyógyitóinkról) közösségünk megszakított minden kapcsolatot, örült ennek. Mások nem. És az állam Aljas, gátlástalan anti-keresztény tettei más reikis szervezetet is sújtottak – persze csak azokat akik sokat tettek a Reikiért, rengeteget dolgoztak eredményesen s volt mit tőlük már igy ellopni. Megvártam a 2014 évi választást, látják-e már a magyarok, megint mekkora szartengerbe, a gyűlölet óceánjába vezetik őket? Az eredmény szerint ismét nem, nekik jó az irány, gyerünk arccal egy újabb Trianon felé, hajtani akarják tovább ugyanazt a mókuskereket amit már sokszáz éve, igy én is távoztam. Addigra évek óta én is, de még gyerekeim is fekete listára kerültek. Valójában kiszoritottak volt hazámból, nem voltak már jogaim csak papiron, ahogy minden, fekete listára tett derék becsületes magyar embernek sem. Érvényt szerezni jogainknak nem lehetett. A sok jót, amit tettünk magyarokkal, százezerszeres gonoszsággal fizette meg a „keresztény” magyar állam s sok tagunk megijedt, kilépett (s volt okuk félni valóban a hatalomtól sajnos) illetve nagyon sokan elhagyták végleg az országot közülük. Jól tették. Mivel munkánk itt értelmét vesztette, Japánból is azt irták, úgy tűnik magyarország nem jó hely a Reiki számára (semmilyen szellemi út számára nem jó hely szerintem) mi is léptünk. Ekkor levélben elköszöntem kb. 50 magyar, nagyon tisztességes, jó reiki mestertől, megirva hogy nem tervezem a visszatérést (azóta sem) s változik elérhetőségem, de már nem fogom megadni, mert előre kell nézzek. Szervezetünk jogfosztása után más országokban szerveztük magunkat újjá s tevékenységünk már globális, szervezetünk nemzetközi, s a magyar tagszervezetünket már nemzetközi jog védi. Mindezek után szép csendben az eddig nagyhangú de gyáva utcakölyök politikát űző sunyi kormány visszaállitotta jogainkat miután Strasbourgban az Alapvető Emberi Jogok Europai Biróságán megsemmisitő vereséget szenvedett ez ügyben. Is.
- E Fake news terjesztő „mesterek” próbáltak más országokban is ilyen dolgokat terjeszteni rólunk. Eredménye? Nemzetközileg derült ki, miféle magyar reiki „mesterek” vannak. Addig csak a jókat tudták, mi azokat osztottuk meg, más jó munkát végző magyar reikis szervezetekről is beszámoltunk. Japánban pedig jól kinevették azt aki rágalmazni próbált, s még sokkal jobban becsülnek minket, látva milyen körülmények között dolgoztunk magyarországon.
- Az Usui Reiki Ryoho Gakkai nem vonal. A Tradicionális Reikit őrző szervezet. Amit Mikao Usui alapitott, s mai napig őrzi a Tradiciót. Ők őrzik ugyanis. Ők gyakorolják.
Ha egy reiki mester egy másikról rosszat mond – olyanról akit nem ismersz személyesen, nem ismered munkásságát sem – akkor:
- Ne hidd el.
- Keresd meg azt a mestert s ismerkedj meg vele, beszélj olyanokkal akik jól ismerik.
- Kérdezd meg a pletyis „mester”-től hogy hallotta vagy ez saját tapasztalata az illetőtől? Ha hallotta, kérdezd meg kitől s keresd meg őt is. Kérdezz rá. Végül csak küld el a fenébe azt a „mestert” aki ilyen pletykákat terjeszt másokról. Ahogy más országokban rég természetes, igy teszik.
Gonosz Reiki mesterekkel eddig csak magyarországon találkoztam. Pedig orbanisztánból távozásom óta nagyon sok ország igen sok reiki mesterével talákoztam. Több mesterrel mint magyarországon. De még egy gonosszal se magyarországon kivül. A magyar reikiben ott a Gonosz Mestere évtizedek óta. Elsősorban ő indít minden Fake Newst útjára. Gondosan vigyáz arra, mások mondják ki amiket ő bocsát útra, hogy akiket erre felhasznál, azok hirnevén essen csorba. Ezért is nem nevezem meg a levélirót – mert biztos vagyok benne, nem ő a forrása ezen ostobaságoknak. Csak kihasználták őt is, mint előtte már pár tucat magyar reiki mesterrel megtette ugyanezt a Gonosz Mester.
Jó döntést hoztam hogy nem itt próbálok meg tovább tevékenykedni a minőségi reikiért, hanem ott ahol van értelme, ahol nem döfnek hátba, a jót nem gonoszsággal viszonozzák. Ahol a teljesitmény, áldozathozatal tiszteletet érdemel, nem gáncsoskodást.
Tehát Ujabb Fake newsok a reikivel kapcsolatban:
1. Vallási szervezetben működés ellentétes a tradicióval – nem igaz, fake news.
2. Vallási vonalat alapitottam: Fake news, tradícionális reikit őrző s gyakorló közösséget hoztam létre, már nemzetközi szinten is, a szervezetünk neve meg van örökitve Usui mester emlékkövén is.
3. Elfordultak tőlem a magyar Reiki Mesterek: Nem igaz, ez is Fake News.
4. Nem emlékszem nemet mondott volna ez a „hős” bármire, mert én nem kértem tőle semmit. Adatokat akart tőlem megszerezni csak amiket megadtam, ismeretlen számomra azóta is. Fake news, hogy nemet mondott nekem bármire.
S talán nem kellene mindent becumizni, amit a fake newsokat létrehozó Gonosz Mester épp kitalál s terjeszteni akar… S nem kell kitalálni olyat ami nem igaz. Tudom sokan szeretnék ha átélhetnék azt, ami nekem, nekünk megadatott. De mi nem Fake Newsok létrehozásával értük el sikereinket, hanem a reikiért tett kitartó áldozatos munkánkkal.
És nem muszáj a Gonosz szolgálatába szegődni, munkatársává válni.