A magyar reiki mai helyzete, iskolái

A magyar reiki mai helyzete, iskolái

Csak a tradícionális reiki a jó reiki ?

Először is, Magyarországon nem elérhető a tradícionális reiki. Ugyanis ott nem tanítjuk. Néhány gyógyítónk még él ott, zárt körben van gyakorlás, de új tag felvétele nincs – mivel ott nem él már tanító egy sem, s a tradícionális reiki sok gyakorlásból áll, amihez kell a tanító jelenléte is. Próbálkoztunk gyakorlásvezetőkkel, régi gyakorlókkal, de nem vált be. A praxist hibátlanul át tudták adni, ám az a bizonyos plusz csak a tanítókban van meg. Ráadásul ott folyton hátba támadtak, rágalmaztak minket  „tradícionális reiki mesterek”, ők semmitől nem riadnak vissza, hatalmas veszélyként élik meg a valóban a tradíciót élőket. Nem hiányzik az a Gonosz légkör, ami jó pár magyar reiki „mester” körül ott jelen van.

És nem, nem csak a tradicionális reiki a jó reiki, hiszen kellenek a tömegigényeket kielégítő iskolák, gyakorló csoportok is.

A megoldás az is lehet, mint Thaiföldön a thai masszőröknél – a reikisek iskolákat nyitnak, akár egymás mellett, minden csoportnak megvan a maga egyedi egyenruhája, s a gyógyulni szándékozó maga dönti el, hol kezelteti magát, többet kipróbál akár. Amelyik reiki iskola nem kezel betegeket sikerrel, súlyosakat is, ott azt javaslom, ne akarjunk tanulni se.

Melyik Reiki iskolában tanulj? Amelyik neked szimpatikus. Mivel nincs mester-tanítvány kapcsolat, ha az adott iskola tananyagát érhetően, jól mutatja be valaki, rendben van. És minden magyarországi reiki iskola valamely változtatással jött létre, mindnek a Hayashi mester által átalakított rendszer az őse, alapja – nincs eredeti, nincs tradícionális. Az legyen a lényeg, hol éreznéd jól magad, hallgass a szívedre.

Még egy szót a Mester-Tanitvány kapcsolatról: Csak az Mester, aki pontosan tudja, tanítványa hol tart az úton, a fejlődésben, mert maga már bejárta az utat, ismeri az ösvényeit s tévösvényeit is. Mindenki más valójában oktató, tanár.

Azt meg kell érteni – Hayashi mester nagyon sokat változtatott az Usui Szellemi Módszeren s tanításán. Nála a megvilágosodást elérendő célt felváltotta a gyógymódra koncentrálás. Itt már nincs hegymászás, felfelé ami a szellemi utak ismertetője – csak egy dombocska van, s onnan is sokan leesnek, lecsúsznak. Viszont el tudott terjedni a világon s ez fontos lépés volt a Reiki történetében. Továbbá Hajasi mester nem öncélúan tette a változtatásokat – Usui mester kérte meg, nézze meg, gyógymódként mire képes – és jó kezekben nagyon sokra!

Számomra a legszimpatikusabb magyar reiki iskolák a Jóság Tava Alapítvány vagy a Reiki Kuckó Alapítvány. De szervezeten kívüli mesterektől is érdemes ám tanulni! Nagyon jó reiki tanítókat ismertem meg az Usui Shiki Ryohoban s nagyon rosszakat, a legrosszabbakat is ott. Jó reiki tanítókat ismertem meg Gorzó Andrea, Király Rita, Király Tibor, Dombóvári Katalin, Vesztróczi Tibor, Kardos Anita, Szőcsik László, László Ibolya s Kaló Ernő személyében. Vagy Miskolcon Kiss Istvánné  és tanítványai, nagyon jó csapat. Ugyanakkor a RAI szervezetnél is találtam szimpatikus Reiki Mestereket, akik sok Usui Shiki Ryoho tanítónál jobban foglalkoztak avatottaikkal. Az Akia Reikiseknél soha nem volt jó tapasztalatom. A RAI-ból s a nemzetközi esszénus közösségből is kivált csoport is láthatóan a gyógyítást tartja fontosnak, ami szimpatikus számomra. Nekem a legrosszabb tapasztalatom a MATURE Reiki Egyesületével volt, van. Ez az egyetlen reikis szervezet szerintem, mely a mélyben teljesen más, mint amit hírdetnek. Talán nem véletlen, mindig e szervezet tagjaitól jöttek névtelenül a rágalmak, jönnek az álhírek a reikiről, történetéről, Usui Mesterről és még az Usui Reiki Ryoho Gakkairól is. S egyedül e szervezet próbálja kontrollálni a többieket, felettük vezetésre törni, s tradíciónak egy anti-tradicionális irományt elfogadtatni. Ott és az Akia-nál nem tanulnék Reikit.

És mi a tradícionális? Ha szellemi szinten nézem, kizárólag az Usui Reiki Ryoho-t tanító iskolák, amelyek Usui mester tanításait, útmutatásait követik. Japánon kívül már több országban jelen vannak, s nagyon szépen dolgoznak. Onnan nézve, nincs más tradícionális reiki iskola.

Ugyanakkor, létezik a vonalak tradíciója is akár, amely szervezeten kívül is létezhet. Ismérve, hogy több nemzedéken át ugyanazt, ugyanúgy adják tovább. Ezek szerint akár a RAI is formailag tradicionálissá válhat, ha Strohm úr utáni tanítók is egyben tudják tartani a szervezetet s ugyanúgy folytatják a tanítói munkát.  Tehát kialakulhat egy formai tradíció náluk is, ilyenre több példa van a világban. Lehet ilyen lesz majd a Jikiden Reiki is. Ám a magyar Usui Shiki Ryoho, mely sokáig szerette magát tradícionális iskolaként megjelentetni, egyáltalán nem felel meg egy formai tradíció követelményének sem ma már.

Magyarországon az Usui Shiki Ryoho a kezdetektől: eltérő szimbólumok, különböző behangolási eljárások, eltérő tananyag, eltérő gyakorlatok a vonalakon is. S ez mai napig így van. Az idő majd eldönti, mi lesz velük. Azt gondolom, a jobb reiki iskolák fenn fognak maradni, ugyanakkor az Usui Shiki Ryoho helyét átveheti a Jikiden Reiki ami a legközelebb áll hozzá, s akiket a tradicionális reiki érdekel, Japánban fognak keresni mestert, tanítót, iskolát vagy a japán mesterek által partnerként elismert nyugati mestereknél, iskoláknál.

Szóval, van sok iskola Magyarországon, lehet választani közülük, amelyik neked szimpatikus! Ha beteg vagy, olyan tanítót válassz vagy olyan iskolát, amelynek hiresek a gyógyítói. Ha gyógyító szeretnél lenni, menj el kezelésre előbb a kiszemelt reiki mesterhez. Ha magadat szeretnéd gyógyítani, keress olyat akinek ez már sikerült s kérdezd meg, ő kinél tanulta? Ha csak szívesen segítenél másokon szabadidődben, olyan csoportot keress mely rendszeresen kezel másokat akár közösen.

2016. december 29.

Comments are closed.