
Felelősségvállalás a Reikiben
Nézzük megy, hogy mi történik az Usui Szellemi Iskola Közösségben, ha valaki komolyan hibázik.
2008.-ban már előfordult, hogy az akkor még a közösségben lévő egyik Usui Shiki Ryoho tanító dühösen azt kérdezte telefonban, én miért mondtam róla illetve vele kapcsolatban olyat ami nem igaz? Meglepődve mondtam hogy ilyenről nem tudok, nem mondtam ilyet. Ne mondjad – kiabálta a telefonba. Erre a szabályzatunk szerint lemondtam tanítói tevékenységemről s vezetői posztomról s felkértem 3 Usui Shiki Ryoho tanitót, vezessék le az ilyenkor szokásos vizsgálatot. Amíg nem végeztek, én nem beszéltem senkivel, nem mentem gyakorlásra sem. Ők el is végezték a vizsgálatot. Magától jelentkezett az a gyakorló, aki a Shiki Ryoho tanitónak mondta, hogy én azt mondtam hogy… összeült a gyakorló közösség s a hölgy elmondta, ő úgy emlékszik, én ezt meg azt mondtam – mire a többi gyakorló szintén – ugyanannak a shiki ryoho tanitónak a tanitványai – elmondták, egyáltalán nem azt mondtam, ő értette félre. A vizsgálat ugyanerre jutott, arra kérték a tanítókat, máskor ne adjanak egyből hitelt állitásoknak, mert valaki mond valamit. Az ügy le lett zárva, visszakaptam beosztásaimat, vezetői posztomat. Viszont a Shiki Ryoho tanitó erre azt kezdte kifogásolni, minek volt vizsgálat egyáltalán? Nem tetszett neki az eredmény.
Tanulság – olyan tanitó, aki maga nem akar változni – már nem is fog. Aki saját hibáit, tévedéseit nem képes belátni, kijavítani – ne csodálkozzon, hogy évről évre nagyobb erőfeszítés megteremteni maga körül egy látszatot. S hogy újra s újra ugyanaz történik körülötte.
Mit gondoltok, mit kapott a gyakorló büntetést?Amint rájött hibázott, bocsánatot is kért. Ennyi. Valójában az a tanító hibázott, aki egyből ellenőrzés nélkül elhitte, amit mondtak neki.
Évekkel később, amikor egy tanítványom a spirituális krízis állapotába került – hálisten csak egy időre – mint tanítója vállaltam a felelősséget érte. Akkor is összeültek megbeszélni a közösség vezetői s azt a büntetést kaptam, egy ideig, másfél évig nem lehetett új tanítványom, nem vállalhattam. Korrekt volt. Mindig vállalnunk kell a felelősséget tetteinkért, hibáinkért, így tanulunk. Én nem vagyok hibátlan s nem is akarom magam annak mutatni! Sokat hibáztam, de tanultam is belőlük. Ilyen az út. Még a tanítók, még a mesterek sem hibátlanok. Csak a halottak nem hibáznak már.
Hogy volt a MATURE-ben?
Például hoztak egy döntést, hogy a Reikiben nem lehet 1 napos képzést tartani, csak 2 napos lehet. Mondtam én a japán reiki szerint tanítok, tehát nem változtatok, mivel nem szemináriumi rendszerben tanitok. Ott volt egy veszprémi reiki mester is, aki akkor szintén 1 napos tanfolyamokat tartott – ő csendben maradt s tovább tartotta úgy, senki nem ellenőrizte úgy sem. De fura volt, elfogad egy döntést – majd nem tartja be. Ilyen kiskapusan mentek ott a dolgok. Ami meg az egy napos képzést illeti, amiről azt dörögték a MATURE mesterei, nem tradicionális – Japánban bemutattuk hogyan dolgozunk, s ott a tradicionális reikisek közül senki nem mondta, ez nem tradicionális. Ott nagy elismerést kaptunk.
2008, az első japán út után a MATURE-ből 2009-ben megkeresett Kálazi Ági, hogy nagy baj van. Kövesi Péter noha aláírta hogy nem tanítja a Jikiden Reiki anyagát, ahogy visszatértünk már szervezte hogy ő japán reiki tanfolyamokat fog tartani. S ettől a tervétől nem hátrál. Odahivtak (már előző év vége óta nem voltam a MATURE tagja, nem tetszett ami felé tartottak Kövesi irányitásával). Semmit nem lehetett elérni, végül abban maradtunk, megírom a Jikiden Reiki tanítójának a helyzetet, hogy egyik magyar mester a négyből akik részt vettek Jikiden Reiki képzésen, tanítani akarja a megismert gyakorlatokat. Mi lesz ennek a következménye, mindenkinek véget ér a lehetőség a Jikiden Reikit illetően, kollektiv a büntetés vagy mit fognak tenni? Ugyanis az Usui Szellemi Iskola Közösség magyarországra hivta Nishina Masaki mestert tanítani. A válasz az volt, egyedül ez az illető nem vehet többé részt a Jikiden Reiki képzésein. Kövesi Péter ezután egy magyarázkodó levelet írt, ezzel adta a japánok tudtára, ő az, s végül a válasz után elállt nagy nehezen szándékától. Nem értette én miért taníthatom a japán gyakorlatokat? Egyszerű, mert én nem a jikiden Reiki képzésen voltam Evelynnel hanem a tradicionális reiki gyakorlatait tanultuk Evelynnel. S ő a tanú rá, felajánlottam a japán mesternek, csak gyakorolni fogjuk amit megmutat, nem fogjuk tanítani. Erre azt kérte, ha eleget gyakoroltuk már, tanitsuk, javitsuk fel a Rekit amit ismerünk, úgyis csak fokozatosan lehet átállni a nyugati reikiről a japán reikire. S ebben nagyon iagaza volt… Utána a Jkiden Reiki képzésen Kövesi Péter az akkor még nálunk gyakorló Szabó Gábort felpiszkálta ellenünk (vannak rá tanúk) aki később tőlünk kilépett (már egy ideje láttuk, saját honlapot indit, nagyon készül valamire) s éveken át névtelenül blogokba hazugságokat terjesztett a Közösségről, aminek végül rendőrségi vizsgálat majd birósági itélet vetett véget. 2014. évi célbaérésem után viszont máson keresztül ő azt üzente, gratulál a tradicionális reiki tanitóság eléréséhez.
Lett valamilyen következménye a MATURE-ban annak, amire Kövesi készült? Semmi, semmi. Az ottani vezetők érinthetetlenek, szabályok, etikai kódexek felett állnak. Semmi szankció semmiért, az etikai kódex csak arra jó, másoknak lobogtassák. Nem lett semmi következménye ott Szabó Gábor húzásainak se. Nem úgy a Jikiden Reikiben! Amikor már japánba irogatott ellenünk Szabó Gábor, elkapták a grabancát s azóta nyugton van – a Jikiden Reiki japán mestere el tudta érni, fékezze magát. Ilyen, ha van szankció s az elkövető biztos lehet benne, végre is fogják hajtani.
Nálunk a vezetők, sőt az iskola alapító tanító se érinthetetlen, ugyanúgy vonatkoznak rá a szabályok, mint bárki másra. Sőt, ha egy gyógyító, tanító hibázik, az sokkal nagyobb gond, sokkal nagyobb probléma, mint ha gyakorló teszi.
Szóval a felelősségvállalás szükséges, minden valóban tradicionális szellemi iskolának része. Ahol nincs felelősségvállalás – anhogy erre már Porosz Tibor is rmutatott – ott nem lehet tradicióról beszélni sem.
2018. április 17.